A misztikus horror szépségei

Hihetetlen, hogy az ázsiai filmkészítők mennyire el tudják találni azt a hangulatot, amelyre a célközönségnek szüksége van ahhoz, hogy borzongjon és egyben elismerje azt a tényt is, hogy akár meg is történhetnek a filmben vászonra vitt események. Mindez egy olyan misztikus és zárt világban valósul meg, ahol felidéződnek mindenfajta félelmeink.

Erre egy tökéletes példa a Két nővér (Janghwa, Hongryeon) című film.
PFÚÚÚÚ, ez a film kegyetlenül jó. Éjszaka kezdtem el nézni és az első fél óra után már igen gyakran kezdtem a hátam mögé pillantani és ugyanakkor igen sűrűn kezdtem látogatni az illemhelyet is...

A film első perceiben megteremtődik egy olyan légkör ami azt a gondolatot ülteti el bennünk, hogy bármi is történik a továbbiakban a probléma nem igazán fog megoldódni. Egy kórház kihallgatószobájában bemutatott lány/nő emlékképsorozatát követhetjük nyomon. Így az emlékezés kezdetén megjelenített idilli képsorra már úgy tekintünk mint a vész kezdetére.
Itt jelenítődik meg a két nővér Soo-yeon és Soo-mi, a film címszereplői, a mostohaanya (Eun-joo), és az apa (Moo-hyeon). A feszültségkeltésben nagy szerepük van az időhúzásoknak, a zenének, az előzmények hiányának, a családi probléma mutatkozó jeleinek. A mostoha és a lányok közötti feszültség megmutatkozása valamint a mostoha elé lerakott két pirula, a 20. percnél, a néző félrevezetését szolgálja és azt a gyanút kelti, a mostoha felelős a problémákért. Ez a gyanú tovább fokozódik a mostoha a szokatlan viselkedése miatt. Lassan a néző nem tudja megállapítani, hogy mi az elképzelt és mi a valóság. Gyakran megfigyelhetjük hogy a háttérzene hiányával, a hirtelen képi és hanghatásokkal a színek váltakozásával (pl.: kékről vörösre), fokozza a félelemfaktort.

A szereplők jelleme kezdettől adott és a filmben megjelenő helyzetek csak segítenek a meglévő jellem kibontakozásában. Csak a két nővér között figyelhető meg az összetartás és kettejükhöz kapcsolható a nevetés is. Mivel a film egészére a mosoly, a nevetés hiánya jellemző, ezért az egész film nyomasztó hatást vált ki. A szereplők egyik legkifejezőbb eszköze a nézés és nem a mimika, nagyon sok helyen a tekintetükből lehet leolvasni a szereplő lelkiállapotát, ezzel egyféle misztikus jelleget is kap.Ugyanakkor a misztikusságot mutatnak azok a csendes pillanatok, amelyek egyben az időhúzás a feszültségkeltést szolgálják, másrészt időt hagynak a nézőnek az addig történt események feldolgozására.
A fordulatot az hozza, mikor a mostoha bezárja Soo-yeont a szekrénybe, Soo-yeon félelmének forrásába, és Soo-mi megtalálja. Az apjával folyatatott vitában derül ki a hihetetlen (*video lent).

A néző összezavarodik és megpróbál magyarázatot találni az eseményekre. Viszont Soo-mi nem csak Soo-yeont képzeli hanem a mostohát is. Ez akkor válik nyilvánvalóvá mikor az igazi mostoha belép a szintén a mostoha személyiségben levő Soo-mihoz.
Az értelmezésem szerint a mostoha Soo-mi bűntudatának a kivetülése, Soo-mi azon oldala akit hibáztat Soo-yeon haláláért. Így a mostoha ellen vívott küzdelem (még a lelepleződés előtt) önmaga ellen irányult és önfelszámoláshoz vezetett.
Ezen információk tudatában már elbeszélik mindazokat az előzményeket, amelyek Soo-mi kórházba kerüléséhez vezetett.

Mindent összevetve ez egy nagyszerű film, ahol helyet kap mind horror, mind a misztikum és a dráma is. De gyengébb idegzetűeknak nem igazán ajánlom, mivel mind a gyerekkori, mind a felnőttkori félelmeket megigézi és a nyomasztó, mélyreható hangulatával mély nyomot hagy bennünk.