Sinister

Az egyik kommentelő azt az igen nagyra értékelendő kijelentést tette, hogy szerény véleménye szerint 2012 egyik legjobb horror filmje a most terítékre kerülő Sinister. Ezen a véleményen nem is csodálokozom, mivel Scott Derrickson rendező úrnak igen sok sütnivalója kellett legyen, hogy egy ilyen gonoszt vihessen vászonra. Mindezek mellett nem feledkezhetünk meg az ugyanebben az évben kiadott igen nagy sikert aratott filmekről sem. Ilyenek: The Cabin in the Woods, The Woman in Black.

A történet egy család új házba való költözésével kezdődik. Már az első pár képkockánál megismerhetjük a főszereplő személyét. Aki egy nagy sikerű krimiíró, akinek már rég nem sikerült nagyot alkotnia, a házban történt gyilkossági eset regénybe foglalásától várja az áttörést. A család többi tagja viszont mit sem sejtve a ház rossz híréről ők is beköltöznek vele együtt. A költözés során a padláson talál egy dobozt, benne egy régi vetítővel és filmekkel, amelyeken különös mód az egyes gyilkosságok felvételei vannak megörökítve (szó szerint). Azokat elemezve próbálja összeállítani fejében a regényt és egyszerre kideríteni a gyilkos személyét. Azonban a házban történő paranormális jelenségek miatt felhagy a regény írásával, elpusztítja a padláson talált felvételeket és sietve elköltöznek, de már késő, a gyerekevő istenség üldözőbe veszi a családot és a legkisebb kislányt felhasználva kivégzi őket.

Ez a film valami rendkívüli, már a Paranormal activity sem volt semmi, ez még azt is felülmúlja.
A feszültségkeltő és ijesztgető tényezők, mint például a hirtelen képi és hanghatások, a háta mögött megjelenő ijesztő alakok, itt is jelen vannak, amik primitív, de hatásos módon növelik meg az emberi szervezet mellékveséje által termelt adrenalin hormon mennyiségét, de mégis van valami misztikum is a háttérben, ami miatt nem csak ezekre figyelünk (a motívikus jelek megjelenése: skorpió, kígyó...).
Igazán jó ötletnek tartottam, hogy mindegyik családot, akik abban a házban tartózkodtak más-más féle képpen ölték meg, mivel ez lehetőséget adott az akkor még tudatlan szereplőknek, hogy racionálisan próbálják magyarázni az irracionálist (sorozatgyilkos személyében). Ugyanakkor egyféle játéknak is tekinthető, ahogyan a kisgyerekek családi mészárlást végeztek és felvették videóra (eljátszottak velük).
Na igen a kisgyerekek. Ki félne egy kisgyerektől! - Senki. Ez az ötlet egyszerűen fenomenális volt. A kisgyerek mint gyilkosok, őrült pszichopata ivadékok jelennek meg, ezért is válik ez a film igazán ijesztővé. Az a tény, hogy egy kisgyereket aki édes, aranyos, cuki, tiszta, bűntelen, aki még a fejszét se képes a feje fölé emelni, de képes végezni a saját családjával és képes a családja vérével kifesteni a ház falait (ami meg volt tiltva neki - ebben is megmutatkozik, hogy már nem vonatkoznak rá szabályok, de még tudatánál van). Ebben rejlik a film igazi ijesztő jellege.
A véráldozat bemutatása után, az istenség elragadja, kiragadja a fizikai világból.
A legvégén pedig mikor már magadban szűröd le a véleményt a filmről, akkor még egyszer bedobják azt az igen gusztusos, isteni pofaberendezését a gonosz cukrosbácsinak, úgy hogy megáll benned a ketyegő, majd utadra bocsátnak mint egy nyolcvan éves tatát a szívinfarktus után (Kedves!).

Összegezve ez a film nagyszerű érdemes megnézi, nem tartalmaz sok logikai lyukat és egy igazán borzongtató éjszakával képes megajándékozni.